Lovasterápiás verseny Fóton

Október 3-án iskolánk tanulói Fótra utaztak, hogy részt vegyenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett lovasterápiás versenyen. Alább képes beszámolónkat tekinthetitek meg, majd egy kis bemelegítést követően két videó következik a Sándor-palota és a Hír TV riportjainak köszönhetően.

Meglátogattuk a Varga Imre Gyűjteményt

Szeptember 27-én meglátogattuk a Varga Imre Gyűjteményt az Általános Iskola tanulóival. Sok szépet láttunk, illetve tapinthattunk meg a szobrászművész alkotásaiból. Közös játékokon is részt vettünk, a múzeum tárgyainak és szobrainak tapintással történő felfedezése mellett.
A nemrég elhunyt művész alkotásai megtalálhatók a Fő téren és a római Szent Péter Bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya kápolna főcsoportjaként, Szent István alakjával.

Tanév rendje felhívás!

Tisztelt Szülők!

A megjelent „tanév rendje” BM rendelet értelmében a 2023/24-es tanévet
2023 szeptember 1-én kezdjük.

A tanévnyitó ünnepség szeptember 1-én 9.00 órakor lesz a Nádor teremben.

A kollégistákat augusztus 31-én délután 16.00 órától várjuk. A kollégium a vidéki gyermekek számára ezen a hétvégén nyitva tart.

A családok ügyintézésének egyszerűsítésével kapcsolatos kormányrendeleti csomag rendelkezéseivel összefüggésben a tanulói jogviszony igazolása diákigazolvánnyal lesz lehetséges szeptember 1-től. Ezért kérjük önöket, hogy az igazolványok legyártásához szükséges NEK regisztrációhoz keressék fel a Kormányablakot és az igazolásokat mutassák be minél előbb.

Pedagógusnapi kitüntetettjeink

Pedagógusnap alkalmából  miniszteri elismerésben részesült kollégáink:

Bangó Tibor – Pedagógus szolgálati érdemérem
Dr. Szombati Zsigmondné – Pedagógus Szolgálati Emlékérem
Holcsikné Abai Éva – Pedagógus Szolgálati Emlékérem
Rigó Gabriella – Pedagógus Szolgálati Emlékérem
Sándor Erzsébet – Miniszteri Elismerő Oklevél
Tóth Ágnes – Pedagógus Szolgálati Emlékérem

Gratulálunk kollégáinknak!