Ürömi integrációs nap, 2018 június 6.

Jó hangulatú integrációs napon vettünk részt, az ürömi József Nádor Általános Iskola és Művészeti Iskola szervezésében, 2018 június 6-án.

A négy közös tanítási óra reggel 10-kor kezdődött:

  • a kézműves órán,
  • a dráma pedagógia órán
  • az énekórán és
  • a testnevelés órán

az ürömi gyerekek a mieinkkel párt alkotva aktívan vettek részt, sok-sok nevetéssel, vidámsággal.

Tovább

Challenge Day, 2018 május 30.

A Kihívás Napja rendezvénysorozat 2018. évi logója

Eltelt egy év, és újra itt van a Kihívás Napja!

A mai napon diákjaink ismét ügyességükről adhattak számot.
10 csoportban, több állomáson kellett bizonyítanunk ügyességüket, találékonyságukat.
A több órán át tartó küzdelemben nem csak a diákok, hanem a tanárok, nevelők és szervezők is nagy kihívásnak néztek elébe.

A képeket és a videókat a hajtás után tekinthetik meg.

Tovább

Horváth Szabolcs és Sükösd Csilla az Ezer Lámpás Éjszakáján

Diákjaink közül Horváth Szabolcs és Sükösd Csilla duettként (a Diákra hangolva versenyen való szereplésük kapcsán) meghívást kapott Hevesi Tamástól, hogy a 2018 május 27-én megrendezett Ezer Lámpás Éjszakája rendezvénysorozat  részeként lépjenek fel a Királydomb melletti színpadon – Korda György és Hevesi Tamás zenekarának produkciója között.
Csilla és Szabolcs feledhetetlen pillanatokat szerzett a többezres hallgatóságnak.

Alább megtekinthetjük a fellépésről készült videót.

Törököt fogtunk – nem ereszt!

Vonuló janicsárok

Május 18-án a Nádor teremben Menyhárt Krisztián törökkori hagyományőrző (janicsár) tette tiszteletét nálunk.

Két társával, korhű öltözékben és fegyverekkel, XVI-XVII századi magyarországi török hódoltság idejéből származó török hadseregbeli viseleteket mutattak be számunkra.

Az élvezetes előadáson a török hadsereg felépítéséről, működéséről, szokásairól, a használt öltözékekről, fegyverekről hallhattunk és láthattunk bemutatót.
Az elhangzottakkal kapcsolatban sokunkban merültek fel kérdések, amelyekre a „törökök” szívesen válaszoltak.

Az előadás után megtapogathattuk az öltözékeket, kezünkbe foghattuk a szablyákat, a puskát és a pisztolyt is.

Az udvarra kivonulva elsütötték a pisztolyt és a puskát is, amelyek hatalmasat dörrentek a zárt udvarban – sokunk nagy örömére.

Nagyon köszönjük vendégeinknek az élvezetes és emlékezetes bemutatót!

Tovább

Állatkerti látogatás

2018. május 8-án, kedden az általános iskola tanulásban akadályozott tagozata kirándulást tett a Budapesti Állatkertbe.

Látogatásunk apropója, a tantervünkhöz szorosan kapcsolódó, május 10-ei Madarak és fák napja volt.
Az állatkertben sok állatot és növényt tudtuk megismerni közelebbről, kisebb csoportokban részt vettünk foglalkozásokon is, ahol kézbe kaptunk izgalmas tárgyakat pl. kígyóbőrt, agancsot, pávatollat és egy igazi kígyót is!
Szerencsére az esőt is elkerültük, így egy színes, élményekben gazdag napunk volt.
A belépőjegyek megvételében a „Szól a szív…” Alapítvány segített. Nagyon köszönjük!

Kisfilmünket 4. osztályos tanulónk, Hevesy András készítette.

Hazai első, nemzetközi harmadik a pontírásversenyen

Lakatos Melitta, a győztes, verseny közben

Lakatos Melitta, a győztes, verseny közben

Első lett iskolánk 8. osztályos tanulója, Lakatos Melitta, a nemzetközi braille-verseny magyarországi fordulóján, így kijutott Lengyelországba, ahol harmadik helyezést ért el.
A komoly munkát komolyan díjazták, hiszen az első három helyezett nyereménye egy 12-egységes braille-kijelző volt.

A magyarországi forduló 2018 április 21-én, a Lengyelországban megrendezett nemzetközi döntő pedig május 18-án zajlott.
A versenyzőknek iPhone és egy, ahhoz bluetooth-on keresztül kapcsolódó, braille-kijelző segítségével össze kellett mérniük tudásukat a pontírás-olvasás és a szövegszerkesztés területén, majdpedig el kellett küldeniük a zsűrinek e-mail-ben a megoldott feladatokat .

A két évente megrendezett verseny célja, hogy népszerűsítse a braille-kultúrát, erősítse az iránta való elkötelezettséget, valamint hogy rávilágítson arra, hogy a korszerű informatikai eszközök és a pontírás egyáltalán nem állanak ellentétben, hanem éppen kiegészíthetik egymást.

Gratulálunk a résztvevőknek! A mai esemény jó példa arra, hogy a Braille-kultúrának az informatika által meghatározott társadalomban is megvan a maga helye és szerepe. A Braille-kultúra hidat képez a közép-európai régió vak és gyengénlátó polgárai között.

Facebook forrás

A Visegrádi Alap logója

A projekt megvalósítását a cseh, magyar, lengyel és szlovák állam által létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy előmozdítsa a fenntartható együttműködést a közép-európai régió országai között.

Autósnap az udvarban

Április egy szép napos délelőttjén 3 retro autó gurult be udvarunkba: egy kék, egy piros és egy fekete.
A legnépszerűbb a kis kék buggy volt, ezt utasként igyekezett mindenki kipróbálni, a hajunk lobog a szélben érzést megtapasztalni.
A fekete Porsche sorsa többnyire a portrékészítés volt, a vagány fiúk igyekeztek komoly képpel a volán mögül fényképezkedni és siettek Facebook profilképüket lecserélni.
Természetesen a piros Toyota is kivette részét a buliból, sokaknak utasként okozott nagy élményt a sebesség és a dögös motorhang.

Tovább

Az MTVA Esély műsor videóriportja a salátaüzemben tett látogatásunkról

Szakiskolánk tanulói áprilisban az eisberg Hungary Kft. salátaüzemébe látogattak el.

Erről készített riportot az MTVA Esély című műsora, amely 2018 április 14-én került adásba.

A riport ezen a linken tekinthető meg. A hang mellett felirat és jeltolmács segíti a tartalom fogyasztását.

Tovább

Életutak – sikeres vak személyek rendezvénysorozat 2018-2019, 1. előadás

"Szól a szív..." Alapítvány

„SZÓL A SZÍV…” ALAPÍTVÁNY
a vak gyermekek oktatási – nevelési, szakképzési feltételeinek biztosítása,
társadalmi beilleszkedésük megsegítése

 

A „Szól a szív …” Alapítvány 2018. április és 2019. január között 5 alkalommal

Életutak – sikeres vak személyek

címmel előadássorozatot szervez.

 

A rendezvények célja, hogy olyan személyekkel találkozzanak, akik a látássérülésük mellett példamutató életpályát futottak, futnak be. Őszintén szeretnénk beszélni arról, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, milyen stratégiákat tudtak, tudnak alkalmazni. Hogyan építették ki kapcsolataikat a látó munkatársaikkal, barátaikkal. Beszélni fogunk a családalapítás örömeiről, nehézségeiről.

Rendezvényeinken két-két látássérült vendégünk lesz, akik különböző területeken dolgoztak, dolgoznak. A beszélgetés során lehetőséget teremtünk kérdések feltevésére és azok megválaszolására.

  • Az első rendezvény időpontja: 2018. április 20. péntek 11 óra
  • Helyszíne: Vakok Iskolája II. emelet, Bravia terem, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.
  • Részvétel: ingyenes, de kérjük előzetes bejelentkezésüket a férőhelyek biztosításához és a frissítők előkészítéséhez a kurtz@vakisk.hu e-mail címen, vagy a 06 (30) 395-0562 telefonszámon.