Kirner Gusztáv

Kirner Gusztáv nyolcéves korában egy baleset következtében gyengénlátóvá vált, és ezért Budapesten a vakok iskolájába került, amelynek 1957-ig volt a tanulója. Ott találkozott először a zenével. Valószínűleg a szép hangú édesanyjától örökölte a zenei hajlamot, a zene szeretetét.

Hegedülni tanította Berindán László, a kiváló zenetanár, zenekarvezető, számos hangszer remek játékosa. Zongorázni Bocskai Imre tanártól tanult. Mindkét oktatója zenetanárként dolgozott a vakok iskolájában. Gusztáv olyan kiválóan hegedült, hogy az iskola utolsó éveiben már a vakok szövetségének felnőtt zenekarában a hegedűszólamban játszhatott. A vakok iskolájának ifjúsági zenekara sikeresen vett részt annak idején a látók iskoláinak zenei versenyén.

1953-ban egy sikeres szemműtét után annyira megjavult a látása, hogy el tudta olvasni a síkírást. Akkor megtanult kottát másolni síkírásból Braille-írásba.

Az általános iskola befejezése után beiratkozott a kőbányai zeneiskolába, és ott klarinétozni, szaxofonozni és harmonikázni is megtanult.

A Vakok szövetségének zenekara már az 50-es évek legelejétől működött Berindán László irányításával. Akkoriban nagyon sok hangversenyt tartott, akárcsak a Homérosz kórus. Emlékezetes esemény volt, amikor a két együttes országunkban az ősbemutatót követően elsőként szólaltatta meg Kodály Zoltán Kállai kettős című művét a Zeneakadémián.

Kirner Gusztáv az 1950-es évek közepétől tagja volt szövetségünk zenekarának az 1980-as évek végéig, a zenekar megszűntéig.

Közben 1958 és 2003 között telefonalközpont-kezelőként több helyen is dolgozott. A napi munkája mellett a Kölcsey Gimnázium levelező tagozatán érettségizett 1965-ben.

Ma is szeretettel és tisztelettel emlegeti egykori tanárait. A vakok iskolájából a már említetteken kívül Gábor Józsefet és Verénd Józsefet, a gimnáziumból pedig Lada Éva magyartanárnőt.

A napi munkája után alkalmanként helyettesítette egy-egy társát a szórakoztató zenészek között is. A szövetség zenekarának megszüntetése után még játszott néhány zenekarban.
(…)
Olvasni is mindig szeretett, még verselt is.

Munkáját a Vakok Szövetségének vezetősége két alkalommal is Braille-éremmel ismerte el.

A zene által nagyon sok emberrel került kapcsolatba. A zene a látássérült embereknek valójában egy igazi esélyegyenlőséget jelent.

Kirner Gusztáv annak a korszaknak a gyermeke, amelyben a látássérült emberek között számos olyan kitűnő muzsikus akadt, akik munkájuk révén szervesen kapcsolódtak a látó zenészek társadalmához és a látók világához.

Lak István cikkének alapján, amely megjelent a Vakok Világa, 2009 februári számában.