Szakiskolai E9/a osztályunk 2019 május 8-án Dinnyésre látogatott, ahol megtekintettük a Várpark és Skanzent, illetve az épp ott tartott Kézműves Hétvége keretében megtartott népművészeti vásárt. Itt volt alkalmunk a szakiskolai kézműves tanulóink által készített műremeket kiállítani, amelyeket meg is lehetett vásárolni.
A Várpark Alekszi Zoltán magánkezdeményezéseként indult, aki az eredeti építőanyagokat felkutatva építette meg 38 hazai középkori várunk méretarányos, kicsinyített mását. A Várpark egyediségét és elismertségét jelzi, hogy felkerült a Guinness rekordok közé.
A Skanzen eredeti nagyságukban és funkcionalitással mutat be számos tájegységi épületet. Ebben az évben Árpád-kori témájú épületekkel bővült a park.
Az időjárás és a hangulat kegyes volt hozzánk. A tanulók számára nagy élmény volt az utazás és a tapasztaltak, látottak.
Végül, a képek megtekintése előtt, köszöntsük Rontó Norbert tanulónkat, aki elsőként tisztelte meg honlapunkat személyes élménybeszámolójával a dinnyési kirándulásról.
Olvassuk tehát el, számára mit jelentett ez a kirándulás!
Kedves Olvasóim! Amint Ígértem nektek, hozom is a bejegyzést. Lehet, hogy ez is hosszú lesz, de már remélem, hogy ezt megszoktátok. Ha nem, akkor majd meg fogjátok szokni, azt hiszem. Az a baj, hogy nem tudok röviden írni, mert mindig rám jön a beszélhetnék. 😊 Igazából az előző bejegyzésemben elárultam, hogy mi lesz terítéken, úgyhogy vágjunk is bele.
Ezt a programot Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete szervezte. Az volt a rendezvénynek a célja, hogy minél több látássérült eljöjjön és részt vegyen a fesztiválon. Olyan programok voltak, amikben a tapintás nagy szerepet kapott. Dinnyés a Velencei tó mellett található. A fesztivál egy Várpark nevű helyen került megrendezésre. Ennek a helynek az a különlegessége, hogy nagyon sok tapintható vármakett található ott. Mindent ki lehet a várakon tapogatni. A falát, magát a várudvart, a tornyokat, a létrákat mindent, ami a váraknak a sajátosságai. A Vakok Speciális Szakiskolájából négy osztály jött el. Fél kilenckor indultunk, a főbejárat mellől, Egy nagyon nagy busszal. Be nem tudott volna jönni az udvarra, mert nem fért volna be a kapun. Pedig az iskolánk bejárata sem kicsi. Akkor képzelhetitek, hogy milyen nagy böhöm jármű volt. A buszban nagyon melegünk volt, mert a klíma és a fűtés egyszerre működött. De a klíma nem is ment nagyon, ablakot meg nem lehetett kinyitni. Szörnyű volt. Aztán egy tanár sikeresen kinyitott egy tetőablakot, utána már elviselhetőbb lett a légkör. Sajnos, 10 óra 20-ra értünk oda a helyszínre, jó nagy késéssel. A megnyitó 10-kor kezdődött. Azt hittük, hogy már mi lekéstük, de amikor kiszálltunk, akkor mondták, hogy megvártak vele. A megnyitón felszólalt a polgármester, az egyesület elnöke, utána pedig következtek a műsorszámok. Először Tolcsvai Béla lépett fel. Azt nem élveztük, nagyon hamisan, és rosszul énekelt. Aztán az ovisok szerepeltek ott nagyon kellett látni, úgyhogy annak sem örültünk. Igaz, a tanárok mondták, hogy mit csináltak, úgyhogy azért elképzelésünk volt a dologról. Majd jöttek az ovisok után, a helyi nyolcadikosok. Az ő műsorukat nagyon jó volt hallgatni. Bekötötték a szemüket, és egy ideig hallgatták a természet hangjait, meg azt, amit a fülük felfogott. Majd levették, és elkezdték mondani Aranyosi Ervintől, az Add nekem a mosolyodat című verset. Majd, az Ismerős Arcoktól elénekelték a Nélküled című számot. Utána még tartott a megnyitó, de nem vártuk meg a végét, mert annyi dolog volt ott, ha megvártuk volna, nem tudtunk volna mindent végig nézni.
Először vármaketteket tapintottunk meg. Magyarországnak összesen 61 vára volt. A makettek megtapogatása nagyon nagy élmény volt számomra. Időközben odajött hozzám egy riporternő az M1-ből, és megkérdezte, hogy van e kedvem interjút adni az Esély című műsornak. Beleegyeztem, mert már egyszer a csörgőlabda kapcsán is kellett nyilatkoznom. Fölrakták a tv-s cuccokat, tudjátok, az oldalamra ilyen adóvevőt, a kabátom alá pedig egy mikrofont vezettek be, ami a galléromra volt csíptetve. A szememet meg kitakarták egy ilyen vászon szerűvel, mert azt mondták, hogy karikásak. 😊 Én ezen nagyot nevettem. Nem szoktam hozzá az ilyen megjegyzésekhez, és vicces volt nagyon. Nem beszéltettek olyan sokat. Miután lezajlott a riport, az osztálytársam megnézegethette, hogy mivel dolgoznak a tévések. Nagyon nagy élmény volt számára szerintem. Azt el kell mondanom, hogy egy felnőtt kísért két vakot. Én egy nagyon kedves nénivel mentem, meg amint említettem az egyik osztálytársammal. Azért nem mondok neveket, mert egyesek ismerik is őket, meg nem örülnének, ha a kilétükre fény derülne szerintem.
Visszatérve, miután megnéztük a tévés dolgokat, mentünk tovább a következő látnivalókhoz. Láttunk kovácsot dolgozni, és megnézegettünk nagyon szép termékeket. Volt egy olyan kés, ami bőrrel volt bevonva a markolata, meg egy másik, aminek ilyen hajtott nyele volt. Ez a két termék nagyon tetszett nekem. Tudni kell még rólam, hogy oda vagyok az ilyen kézműves dolgokért, gyönyörűek tudnak lenni. A mi iskolánk is kinn volt vásározni, olyan termékeket ad el a suli, amit a tanulók csináltak. Leginkább a kerámia cuccok szoktak fogyni. A kosár, és a szövött termékek kevésbé. Ide is csak kerámia apróságokat hoztunk. De adtak is el belőle bőven.
Miután eleget gyönyörködtem a csodálatos kovácstermékekben, tovább mentünk, és elérkeztünk, egy olyan standhoz, ahol honfoglaló hagyományőrzőkkel találkoztunk. Itt a felszerelésüket lehetett megtekinteni. Volt sisak, magyar szablya, tarisznya, kovakő és sok más érdekes dolog. Én a sisakot fel is vettem, a szablyát meg is fogtam. Tök jó volt, mert a sisak nagyon nehéz. Azért, mert láncos, ami beborította a mellkasomat meg a vállamat, nyakamat, amikor a fejembe csaptam.😊 Azért lógott lánc az akkori sisakokról, hogy ne tudják megsebezni a válladat meg a többi testrészedet, mert a láncról lesiklik a penge. A két hagyományőrző férfi fel is volt öltözve a felszerelésbe, és meg is néztük őket, hogy úgy hogyan néznek ki. Az iskolánkban is jártak hagyományőrzők, de ők lőttek, mert hogy ők a török hagyományt mutatták be. De visszatérve nem akarok elkanyarodni a témától.
Miután ezt is megcsodáltuk, jött a következő állomás. Következett egy olyan stand, ahol madárgyűrűzés folyt. Megnézhettük, hogy hogyan rakják fel a gyűrűt, majd el is lehetett engedni. Én nem mertem megfogni a madarat, mert féltem tőle, így az osztálytársamnak jutott az a megtiszteltetés, hogy elengedheti. Rá rakták a tenyerére, és el is szállt a madár. Nagyon fura volt érezni, ahogy elrepült, mert meglegyintett bennünket a szárnya szele. 😊 😊 Simogattunk állatokat is. Megfogtam egy tyúkot, szelíd volt nagyon, mert fel is vettem az ölembe, van is róla fénykép.
Persze a lovaskocsikázás sem maradhatott ki, szóval arra is felültünk. Én a lovakat nem simogattam meg, mert idegen lovakhoz nem nyúlok. Csak olyanhoz, amelyikről tudom, hogy biztosan szelíd, és amelyiket ismerem. Mentünk egy kört a faluban, én a lovaskocsikázást szeretem, úgyhogy jó élmény volt.
Mikor visszaértünk, jött az ebéd. Kenyérlángos, vagy is inkább ilyen kenyérlángosnak mondott pizza szerű valami volt. Volt rajta tejföl, husi és hagyma. A tyúkok is jöttek kunyizni, persze hogy adtam nekik. A kutyámat is, amikor nagy ritkán hazatévedek, meg szoktam etetni. Nincs szívem megtagadni tőlük, mikor mindig úgy várják. Az nagyon finom volt, meg is ettem az egészet. A kis pici törpe osztálytársam, nem tudta megenni, a tanárom, ő igen. Ettem mézeskalácsot is, az is nagyon finom volt.
Ebéd után, pedig különböző helyeket jártunk be. Körbenéztünk a parkban. Volt ott egy kilátó, vadászles szerű, és arra felmásztam. Nagy élmény volt. Én nagyon szeretek fára mászni, meg ilyen dolgokra is szeretek felkapaszkodni. Láttunk egy gémeskutat, oda egy karámon keresztül lehetett bemenni. Ott megijedtem nagyon, mert úgy hallottam, hogy egy bogár eszi a fát. Meg is kértem a tanáromat, hogy jöjjön be az osztálytársammal együtt. A tanárom nagyon hamar bemászott, de a másik egyénnek ez sokáig tartott, mert a pici termetével nehezen mászik fel. Míg megoldotta, időbe tellett, én meg már alig vártam, hogy odajöjjenek, mert nagyon féltem. Mikor odaértek hozzám, nevetett rajtam a tanár. És megkérdezte: „Tudod, mi az, amit te hallasz? És elmondta nekem, hogy egy kecske legelészik a kerítés másik oldalán. Ezen mind a hárman nagyot nevettük, mert vicces volt nagyon a szitu. Később el is gondolkodtam, hogy nem hiszem, hogy lenne ilyen hangos bogár, ami így enné a fát. A szú is eszi, azt tudom, de az nem hangos annyira.
Ez után a kaland után, pedig következett a csigaverseny. Voltak csigák, ki kellett húzni, utána másik oldalra kellett sétálni, ott meg volt egy kar, és aki gyorsabban tekeri, annak hamarabb, és gyorsabban ér be a csigája. Az első menetben az osztálytársam győzött. És még akartam egy kört, de abban is megvert. És a harmadikban is, úgyhogy feladtam a küzdelmet. Ő kiröhögött, és azt mondta, hogy neki gyors keze van. 😊 😊 Igen, ez a perverzitásunkból fakadnak az ilyen megjegyzések. 😊 Az osztályban nagyon sokat szoktunk hülyéskedni ezzel a dologgal.
A nagy vereségem után, inkább elmentünk megnézni egy haranglábat, hogy hogy függeszkedik egy harang. Megnéztünk egy kőfaragó műhelyt, egy üllőt. Meg volt egy sziget, amit be lehetett járni. Vizesárokkal kezdődött, majd egy híddal, és egy dombban ért véget, egy halászkunyhóval a tetején. Sajnos, a kunyhót nem tudtuk megnézni, mert az el volt kerítve.
Háromkor indult vissza az iskolába a busz. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam ezen a programon, és szerintem ez egy örök emlék marad számomra. Köszönöm a szervezőknek, hogy meghívtak bennünket, és azt ajánlom, hogy minden látássérült menjen el oda, mert egy kihagyhatatlan hely. De a látóknak is nagyon érdekes lehet. Nem szabad kihagyni a meglátogatását. Tele van élményekkel.
Rontó Norbert
Budapest, 2019 május 19.
